Orosz Pál és Kubatov Gábor is elmondta a véleményét Dejan Sztankovicsról (VIDEÓ)
A Ferencváros vezetői élő adásban kommentálták a bajnokcsapatot az utolsó mérkőzés előtt elhagyó vezetőedző hirtelen távozását.
A Ferencváros vezetői élő adásban kommentálták a bajnokcsapatot az utolsó mérkőzés előtt elhagyó vezetőedző hirtelen távozását.
Az interjúból kiderül, hogy minél magasabb kakaótartalmú keserű csokit dobunk a pörköltbe, annál selymesebbé tehetjük az étel állagát.
Egy török bevándorló ellen tilos a negatív diszkrimináció, de egy keletnémetet nyugodtan kirekeszthetsz – mondja Katja Hoyer német történész, aki nagy sikerű könyvet írt az NDK történetéről.
Egy olyan választás előtt állunk, amely eldöntheti a háború és a béke kérdését, és nagyon kellett volna egy békepárti vezető – mondta Orbán Viktor.
A riporter hiába kérdezett rá többször is, nem derült ki, hogy a főpolgármesternek hogy volt ideje könyvet írni.
Korábban azért kellett távoznia, mert Kaleta Gáborról azt mondta, nem pedofil.
„A saját gyerekét megint odak*rja az őrjöngve lincselő csőcselékének” – fogalmazott a politológus.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója szerint csak az a jobboldali, aki a Fideszre szavaz.
Mit szól az ügynökvádakhoz? Elkerülhetjük-e az atomháborút? Mit üzen a kínai elnök látogatása? Életútinterjú és külpolitikai elemzés a 75 éves Nógrádi Györggyel.
A CCTV-nek adott interjút a kormányfő.
Meddig tud emelkedni Kína – és mik az előtte lévő akadályok? Mik a kínaiak erősségei és gyengéi az átalakuló világrendben? A pekingi Csinghua Egyetem dékánját kérdeztük!
A Gyurcsány-párt EP-listavezetője abban egyetértett Tüttő Katával, hogy „Orbán Viktor rendszerét csak koalícióval lehet lebontani”.
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon – mondja Mateusz Morawiecki. A volt lengyel kormányfő az orosz–ukrán háború mellett uniós zsarolásról és a júniusi EP-választás tétjéről is beszélt exkluzív interjúnkban.
Exkluzív interjút adott a közmédiának a zöld-fehérek elnöke.
Az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője elmondta, szerinte három oka van, amiért felelőtlenség lenne katonákat küldeni Ukrajnába: sokan meghalnának, nem segítene és még a feszültséget is növelné.
Önkritikusan nyilatkozott a Liverpool FC magyar középpályása, aki azt is elárulta, kitől, kiktől fogadja el a kritikákat. Összehasonlította a német és az angol labdarúgó-bajnokságot, s még arról is beszélt, mit várnak el tőle.
David Cornstein szerint a magyar miniszterelnök „egy olyan ember, aki hisz abban, ami mellett kiáll, és meg is valósítja”.
A Budapest Honvéd korábbi tulajdonosa nyilatkozott akadémistákról, a légióskérdésről, az NB I létszámáról és Marco Rossiról is.
Európa progresszív liberális óceánjában Magyarország a különbözőség szigete, ahol a konzervatívok szabadon beszélhetnek és politikai terveket szőhetnek a jövőre vonatkozóan, a keresztény civilizációnál pedig nincs jobb életforma – a magyar miniszterelnök erről is beszélt a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián.
A Liverpool magyar válogatott futballistája Jürgen Klopp idény végi távozásáról, Haalandhoz fűződő kapcsolatáról és a magyar csapat Eb-kijutásáról is beszélt a Spíler TV-nek.